"Csak relaxálj, és ki fogja mutatni!" - mondta Anya és Rá gondoltam. A finom kis nyakára, ahogy a hátacskáját puszilgatom. Hiszek ebben. Hiszen 9 hónapon keresztül egyek voltunk, bennem dobogott a pici szíve. Csak ennyi kellett, és az NST görbéje hatalmas hullámot rajzolt.

Nagyon boldog voltam, hiszen az utolsó napokon annyira izgatott voltam, hogy minden perc óráknak tűnt. Csak vártam.

Május 21-én hajnalban nem aludtunk semmit. A jósló fájásaim egyre csak sűrűsödtek. Egy nagyon kedves hölgytől, Ágitól, aki a szülésfelkészítőt tartotta, azt a tanácsot kaptam, hogy ha bármi szülésre utaló jelet tapasztalok, bátran menjek be a helyi kórházba, és mondjam el, hogy Budapesten fogok szülni, de megnyugtatásul szeretnék vizsgálatot kérni, hogy elinduljunk-e.

Aznap éjjel eldöntöttünk - pedig korábban nem így akartuk - hogy minél hamarabb felmegyünk Pestre, hogy ott születhessen meg a Baba.

Május 23-án egy hatalmas bőrönddel elindultunk. Izgatottan és bizakodva érkeztem a kórházba, hiszen reméltem, hogy valamit majd csak-csak elárulnak a vizsgálatok. De ahogy a szülészorvosom, Vida doktor úr mondta, "csak kártyából lehet jósolni".

Én elégedett voltam a két kis hullámommal. Biztos voltam benne, hogy elő tudom Őt csalogatni, csak a nyugodt pillanatra vártam, amikor újra Rá tudok majd gondolni.

Anya megnyugtatott bennünket, hogy szülessen meg akár 1 hét múlva, ne foglalkozzunk vele, addig maradhatunk a hotelben, amíg csak szükséges.

Este már Zalánnal voltunk kettesben a hotelben (Adri, köszönöm a sok segítséget és hogy biztosítottál bennünket arról, hogy bármeddig maradhatunk).

Az egész lelkemet mérhetetlen nyugalom árasztotta el.

Kértem Zalánt, hogy hívja magához a kis Maját. Megszeretgette a pocakomat, beszélt hozzá, majd lefeküdtünk aludni.

Újra Rá gondoltam. Elképzeltem az apró kis gyűrődéseket a finom nyakán, ahogy puszilgatom pihe-puha hátacskáját.

Aztán éreztem egy határozott szúrós pukkanást. A következő pillanatban elöntött a magzatvíz. Leírhatatlan érzés volt. Sosem vártam még ennyire semmit, és tudtam, hogy most elkezdődött!

Izgatottan hívtam Timit, a szülésznőmet, gyorsan összeszedtük a legfontosabb holmikat és elindultunk a kórházba.

A fájások még sehol sem voltak, de tudtam, hogy lazítanom kell, hogy minél hamarabb megszülethessen a Baba. Így csak Rá gondoltam. Nyugodt maradtam és hívtam Őt.

És végre. A jól ismert finom kis fájások egyre csak szaporodtak. 4 óra alatt nagyon sokat haladtunk. Büszke voltam magamra, hogy mindent jól csinálok, csak relaxálnom kell.

Aztán a fájások egyre csak erősödtek. Egyre nehezebben tűrtem, egyre lassabban tágult a méhszáj.

Apás szülés. Nagy divat manapság, alig hallottam olyan történetet, ahol az apa ne ment volna be. Szándékosan írtam, hogy "bemenni" és nem azt, hogy jelen lenni. Azért írom most le a születéstörténetünket, hogy életem egyik legfontosabb Emberének most köszönetet mondjak. Zalánnak már szülés előtt elmondtam, hogy milyen praktikákkal tud majd nekem segíteni, de azt nem gondoltam volna, hogy ezek lesznek a legapróbb dolgok, amit majd Ő az egészhez hozzátehet.

Köszönöm Neked, hogy valóra vált az álmom, és megszülethetett Maja természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül. Már 2 napja nem aludtál, alig ettél, alig ittál, de Te 20-szor is kikísértél a WC-re, és elhitetted velem, hogy én vagyok a világ legerősebb nője. A hatalmas fájdalmaimat már-már magadra vetted, hogy nekem könnyebb legyen.

Együtt lélegeztünk, együtt küzdöttünk.

5 órán keresztül percenként jöttek az elviselhetetlennek tűnő fájások, és Te mindegyiknél ugyanolyan intenzitással, energiával és szeretettel támogattál, mintha csak éppen akkor kezdődött volna. 

Egy igazi apás szülés ilyen. Te is elfáradtál. Összeforrtál velem és együtt segítettük a Babánkat a világra. Nem szemlélője, hanem része voltál a születésnek. Te engem csodáltál, én pedig Téged. Az önzetlen szeretetet, amit Tőled kaptam, aznap az egyik legnagyobb ajándék volt számomra az élettől.

Az utolsó mozzanatok voltak a legcsodálatosabbak. Féltem, mert tudtam, hogy minél hamarabb meg kell születnie a Babának. 

"Mindjárt rád teszik kis Maját, tudod, olyan régóta erre vártál! Emlékszel, hogy mindig ezt vártad? Mindjárt rád teszik!" 

Minden erőmet összeszedtem és csak a Te szavaidra gondoltam.

A következő pillanatban már éreztem a mellkasomon a forró kis testét. Örökké emlékezni fogok erre a pillanatra. Rá gondolok és ugyanúgy érzem, mintha csak most lenne. Csak potyogtak a könnyeim a boldogságtól, puszilgattam, simogattam a hajas kis buksiját. Akkor láttam először sírni a Szerelmemet. Majácska fél órán keresztül pihent rajtam, és figyeltünk egymásra. Csak nyeltem a krokodilkönnyeimet, és elmondhatatlanul boldog voltam.

Sosem fogom elfelejteni a Vida doktor úr szavait: "Fiatalok, ezt a szobát belengte a szeretet. Olyan szép volt, annyira meghatódtam, hogy én is elsírtam magamat."

Köszönöm Kátai Timinek, hogy teljes lényével, védőangyalként támogatott. Ritkán érzem magam teljes összhangban az emberekkel, ő viszont igazán közel került a lelkemhez. Hálás vagyok Neked!

Köszönöm Vida Gábor doktor úrnak, hogy nem csak szakértelmével, de a szívével és humorával is hozzásegített életem legcsodálatosabb pillanatához.

Köszönjük Biró Virágnak, a fotósunknak, hogy nem csak a szívünkben, hanem képekben is tovább élhetnek ezek a csodálatos emlékek.

Köszönjük a Maternity dolgozóinak, hogy a profizmusuknak és szeretetüknek köszönhetően biztonságban érezhettük magunkat az ott töltött napokon.

Köszönjük a Családunknak a mérhetetlen támogatást, és azt, hogy Majácska ennyire szeretetteljes és boldog helyre születhetett.

És végül köszönöm Neked Szerelmem, hogy vagy nekünk! Te vagy legcsodálatosabb Apuka.

Szeretlek!